Elhatározások, fogadalmak szükségesek, ezért a munkával kapcsolatosan is megfogalmazódnak. Úgy dolgozni, hogy a munka egyszerűbb legyen. Ki ne vágyott volna már rá, hogy gyorsabban fogjon az agya, könnyebben lásson át dolgokat, hamarabb jegyezze meg, amire szüksége van egy új helyzetben.
Tény, hogy „okosságunk” is fejleszthető, mint az izmaink, ezért ugyanúgy napi munkát, rutint igényel.

Rendszeres munka, de megéri
A rendszeresség tehát csodákra képes, ezért építsd be a napi rutinodba az agytornát, és meglátod, okosabb leszel!
Gyakran érzed magad fáradtnak, levertnek? Amikor nehezedre esik koncentrálni, és csak vonszolod magad végig a napjaidon, csak túlélsz, és nem tudsz energiát tenni a fejlődésedbe. Mindenkinek az életében már elfordult ilyen és lesz is, hiszen a mindennapok fárasztóak.
Öt olyan területet hoztunk, ami meghatározza a napodat, az energiádat és képessé tesz, hogy aktívan, illetve hatékonyan éld az életed.
Munka lelke, a kipihentség
Ilyenkor egy kérdést tegyél fel magadnak: hogy alszol?
Az alvás a legjobb és legegyszerű, hétköznapi és csodatévő gyógymód a szétszórtság, levertség, dekoncentráltság ellen. Kutatásokon alapul, klinikai tesztek igazolják. És persze Te, ha kipróbálod.
Napi minimum 7,5 óra zavartalan, pihentető alvás, amikor kikapcsolsz – magadat és a folyton működésben lévő készülékeket a környezetedben. Aludd kipihentre magad és garantáltan összeszedett leszel.

Első rutin az alvási szokásod, talán ez a legfontosabb, mert regenerál, aktivizál és hatákonnyá tesz. Ezért a többi alapja is.
Fókusz a hatékonyság eszköze
A következő, ami segít az a fókusz, a fókuszálás képessége.
Amikor fáradtak vagyunk, akkor nehezebben megy minden. Tudtad, hogy az agy 47%-ban elkalandozik? És abba belegondoltál már, mihez kezdenél azzal a plusz 47%-kal?
47%-kal gyorsabb, eredményesebb lehetsz! Ez elég motiváló, ha állandó időhiánnyal küzdesz.
A fókuszált figyelmed pedig egy másik képességre is pozitívan hat majd: a memóriára. Amikor pillanatok alatt elő tudod hívni a szükséges tudásod, villámgyorsan megjegyzel dolgokat, amikre szükséged van, és komplex megoldásokat tudsz összerakni nagyon gyorsan. Fejleszteni pedig ezt is tudod!
Készség, képesség fejlesztése
Hétköznapi, mindenki számára elérhető dolgokra gondolj: memória játékok, keresztrejtvény, ha jobbkezesként a bal kezeddel mosol fogat, vagy rakod ki a Rubik kockát, esetleg más útvonalakat ismersz meg a munkádba menet. Okostelefonokra letölthető játék a Lumosity, mely a különböző területekre tartalmaz feladatokat: probléma megoldás, flexibilitás, gyorsaság.
Ezek a dolgok mind odafigyelést igényelnek, ezáltal új képességeket fejlesztenek ki benned, tökéletesítik a meglévőeket.

A kreativitás, nem csak a klasszikus kreatív szakmáké, Te is élheted az életedet másként, ha a hogyanokra koncentrálsz! Találd meg a lehetőséget, és izgalmasabb lesz még egy szürke hétfő reggel is!
Kulcspont: az optimális stressz
A stresszről se feledkezzünk meg: elkerülhetetlen velejárója az életnek, a sava-borsa, ha úgy tetszik.
Mielőtt a fejedhez kapnál, hogy Te nem az a „teher alatt nő a pálma” típusú ember vagy, megnyugtatlak: stresszt jelent a szervezetednek egy öröm is, amiről nem szívesen mondanál le, ezért fogadd el, hogy adott dolog az életedben.
Sava-borsa az életnek, só nélkül pedig igen szegényesek lennének az ételeid. Túlsózva sem az igaziak. Mi erre a megoldás? Hogy megtanulod jól használni, ahogy kiemeli az ízeket.
Ha jól használod, a stressz is kreativitásra sarkall, plusz energiát ad, és rákényszerít arra, hogy megtaláld a jó megoldást egy-egy helyzetben. A kihívásokra segít a legjobban reagálni.
Ezek a jellemzői a valós stressznek. Ami a Te saját egyéni idegesítő programod, a stresszorod, azt pedig számold fel, szabadulj meg tőle! Rengeteg energiát megspórolsz ezekkel, és igen, a gondolkodásod is átrendeződik, hatékonyabb lesz.
A határidők is ilyenek, amiket stresszként élhetsz meg, mégis keretet adnak a feladataidnak, amikre mindannyiunknak szüksége van.
Egy apró de hasznos trükk:
írd be a naptrába úgy, hogy szabj szűkebb határidőt a dolgaidnak, mint az elvárt, így könnyebben ráhangolódsz majd, és jobban tudsz koncentrálni a rövidebb idő miatt. Nem utolsó sorban pedig leveszed a saját válladról a csúszással járó felesleges feszültséget.
Szokások hatalma
A jó hír az, hogy a szokások kialakítása csak az elején nehéz és odafigyelést igénylő. Úgy mint a vezetés, ha mindennaposan csinálod, már nem kell gondolkodnod azon, hogy válts, magától megy, és így több figyelmet tudsz fordítani a közlekedésre. Kezdd el a számodra könnyebb dolgokon a változtatást, ami lendületet fog adni a „nagyobb falatokhoz”.
Azonban a kialakult rutinjaidnak ne válj a rabjává, még ha jól működőek is. Ezzel ismét „elaltatod” az éberséged, a figyelmed, amire mindig, minden helyzetben szükséged van.

Ilyenkor jönnek azok a mondatok, mint a „hogy repül az idő”, mert nem tűnik fel, mennyi minden történik Veled, nem vagy ott 100%-osan a jelenedben.
Időről időre vizsgáld felül, milyen célokat tűztél ki, mennyiben sikerült megvalósítanod őket, vagy ha már idejét múltak, keress új célokat.
Regeneráló alvásra, fókuszáltságra, készségek fejlesztésére, kreativitásra, optimális stresszre van szükséged. Ezek azok a jó szokások, amelyek folyamatosan lendületben tartanak.
Jó rutint kívánunk, az életed pályáján!