Hiába a nagy cégekben csoportosuló szellemi tőke, ott is emberek dolgoznak, és még a legfelsőbb döntéshozó körökben is lehetnek néha mellényúlások. cégAmiken aztán a világ felháborodik a konkurencia pedig kárörvend.

Cégek akik mellényúltak

Volkswagen

Ki ne emlékezne a nem is olyan régi történetre a Volkswagen-ről és az ő károsanyag-kibocsátásáról. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) ugyanis kiadott egy károsanyag-kibocsátásra vonatkozó limitet, aminek az USA-ban eladott és forgalomban lévő autóknak meg kell felelnie. A Volkswagen pedig úgy gondolta, kozmetikázza „kicsit” az eredményeit az autók gyári szoftverének trükközésével. A speciális algoritmus elve az volt, hogy érzékeli, amikor mérnek, és ekkor takarékos üzemmódba kapcsol. Így bizonyos típusoknál a határértéket 40-szer meghaladó nitrogénoxid kibocsátást utasított a határérték alá. Kérdés hogy az akár 18 milliárd dollárra is tehető bírság és Martin Winterkorn vezérigazgató Canossa-járása elegendő lesz-e a Volkswagen iránt megrendült befektető és vásárlói bizalmának visszanyeréséhez.

Nagy cégek legendás mellényúlásai | 1
Fotó: blog.caranddriver.com

Samsung

A Samsung és az ő lángoló telefonja is előkelő helyezést ér el bármelyik elrettentő listában. Nagy várakozás és hírverés előzte meg a Samsung Galaxy Note 7 bemutatóját, amit az új iPhone 7 „gyilkosának” szántak, mindent megtettek azért is, hogy a konkurens előtt hozzák ki a terméket.

Nagyot vállaltak, azonban a készülék előnyei ellenére sem tett jót a népszerűségének, hogy egyes telefonok akkumulátorai kigyulladtak, aminek eredményeképp autók, házak sőt szállodák égtek le.

Az ominózus videó, amivel elkezdődött a Samsung rémálma:

 

Ezek után nem meglepő módon a dél-koreai gyártó úgy döntött, leállítja a gyártást és visszahívják a típust. Arányaiban az eladott kétmillió telefonból 35-nél tapasztalták az akkumulátor kigyulladását, a visszahívás során cserét biztosítanak vásárlóiknak ugyanezen készülék biztonságos változatára vagy más típusú Samsungokra.

 

Apple

A rivális Apple-t sem felejtettük el, bárkinek hiányérzete támadna, az antennagate botrány is helyet kap a felsorolásban. Történt ugyanis még a fénykorban, Steve Jobs idejében, hogy az iPhone 4-es telefonok kényelmesen marokra fogva nem működtek telefonálás közben. Egészen pontosan a térerő csökkent drasztikusan, ami a hívások és adatkapcsolat megszakadását jelentették. Ez egy telefon esetében baj.

Hiába a rengeteg pozitívum, amit a várva-várt kis készülék magáénak mondhatott, pár órával az első példányok megvásárlása után már panaszáradat söpört végig az almás cég háza táján. A hiba mint kiderült szoftveres, így egy frissítés meg is oldotta a problémát, de maga Steve Jobs is szolgált megoldással a panaszosok számára: tartsák máshogyan a készüléket. Ennek hatására mémek ezrei árasztották el az internetet, amik illusztrálták a helyes használatot.

Nagy cégek legendás mellényúlásai | 3
Fotó: osxdaily.com

 

Google

A Google égisze alatt is hatalmas projektek indultak és futottak zátonyra a vállalat továbbra is töretlen menetelése ellenére. A mérnökei felé sugallt elvárás pedig igen demokratikus: elkerülhetetlen, hogy legalább az esetek felében ne legyen igazuk. Bátran ötletelnek és bátran dobják kukába, ami nem működik és a sikereik őket igazolják. Az egyik ellenpélda erre a Wave, amely az online folyamatok innovatív egyesítését célozta meg, a kommunikáció kényelmesebbé tételét. Az egyik legérdekesebb vívmánya a publikus üzenet küldés volt, a szerverek teljesítménye azonban nem bírta az iramot, ezért gyakran lefagytak, nem beszélve a rendszer átláthatatlanságáról, amit a rengeteg információ okozott. Innovatív volt, és előhírnöke számos ma sikeres megvalósításnak, mint például a Snapchat. Két évet próbálkoztak vele, mielőtt búcsút mondtak neki, ami megmaradt belőle, abból lett a mai Google Docs.

Tesla

Az öngyulladás egyik autógyártónak sem jó reklám, még ha az okkal körülrajongott Tesláról is van szó. Korábban a 2013-14-es években több alkalommal is olvashattuk, hallhattuk a híradásokat az egymás után rövid idő alatt több ízben is kigyulladt Modell S-ekről.

A cégvezető Elon Musk ugyan tagadta, hogy szériahiba lenne, de a vállalat hírének nem tettek jót a történtek. Még úgy sem, hogy a statisztika szerint a belső égésű motorok esetében gyakoribb ez a probléma. Minden 1300-adik belső égésű motoros gépjárművet veszélyezteti az öngyulladás, míg az elektromos autók esetében a 8000-kel történik meg ez a baleset.

A kényes pont a Modell S-ek esetében is az akkumulátor lehetett, az utólagos vizsgálat több esetben is a külső sérülésüket állapította meg a lángra lobbanás következményének, melyet a gyártó háromrétegű haspáncél felszerelésével igyekezett kiküszöbölni.

Fotó: interestingfacts.org

Mi ebből a megszívlelendő tanulság?

Hogy tanuljunk a nagyok hibáiból, kísérletezzünk bátran és ne féljünk újratervezni. Ismerjük be, ha tévedtünk és álljunk fel a kudarc után.

Ahogy láthatjuk, ez a siker egyik receptje.