Mikor adtál utoljára? Kérünk, ne legyen az a gondolatod most, hogy bezárod. Ez egy lehetőség az adományozás művészetére. Tudjuk, hogy kevés időd van, de biztos van egy perced, esetleg 10, vagy ennél egy kicsit több.
Szívesen segítünk az utcán, a boltban, a neten és szeretjük azt gondolni magunkról, hogy szociálisan érzékenyek vagyunk. Rohanunk, szétszakadunk, elfelejtjük, akarjuk, de mégsem jut rá idő és energia, mert elsodor az élet.
STOP! Ne pörgesd csak úgy tovább, hanem állj meg egy pillanatra és engedd meg magadnak, hogy megérintsen az adományozás szele. Találd meg, azt az egy, apró kis momentumot, ami tovább lendít az első lépéshez.
A bejegyzésben, több részénél találhatsz olyat, ami igazán megérinthet, ebben biztosak vagyunk.
Mindenkinek van története és mindenki találkozott már nehéz sorsokkal, betegségekkel, helyzetekkel, így adni sokféleképpen lehet. Adhatod az idődet, a kezedet, a pénzedet, a kapcsolataidat, az 1%-od, de mondhatsz nemet is.
Nehéz tenni,
mert nagyon könnyű, nem tenni.
Határozott célunk, hogy rávegyünk, hogy tegyél jót és add tovább!
Ezért, hoztunk neked egy filmet, egy történetet, egy alapítványt, egy lehetőséget és a módszert, amivel egyszerűbb lesz.
118 perc – Film: Címe: A jövő kezdete, 20 éve készült a film és sokszor elfelejtjük, hogy milyen egyszerűen lehetne a világot jobbá tenni. Film az adományozás művészetéhez.
5 perc – Történet: Miért ne segítsek… a fejünkben zajló gondolatok kontrollálásához sok mindenre van szükség. Jó pillanat, egy szó, egy érzés, bizalom… a többit olvassátok el. Történet rólunk szól!
20 perc – Alapítvány: Tégy jót! ® a célja mellett adományokat is gyűjt! Ismerd meg!
30 perc – Módszer: Add tovább – egy fordított piramisjáték: három embernek nyújts segítséget, és ígértetsd meg velük, hogy ők is hasonlóképpen járjanak el másokkal. 3 óra alatt megváltoztathatod a világot!
Érintsen meg
Egy kép, egy szó, egy bejegyzés, egy film – ha szükséged van arra, hogy irányt adjon, akkor nézd meg ezt a filmet. Részlet a filmből!
A módszer egyszerű: add tovább!
Ismered a Tégy Jót Alapítványt ®?
Az alapítvány célja a tartósan beteg, – kiemelten a fogyatékkal élők – támogatása, rehabilitációs fejlesztésének és életkörülményeinek javítása, segítése.
- Elismerő emlékdíj a fogyatékkal élő gyermeküket ápoló szülők részére. Neve: „Angyalom“ Emlékdíj a hős szülőkért.
- Fogyatékkal és tartós betegséggel élők életkörülményeinek javítása, otthonuk akadálymentesítésének segítése, gyógyászati segédeszközök beszerzésének koordinálása. Államilag nem, vagy csak részben finanszírozott gyógykezelésekhez, fejlesztésekhez, műtétekhez, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutásának segítése.
- Fogyatékkal vagy tartós betegséggel élő gyermekek és fiatal felnőttek támogatása, segítése, életminőségük és rehabilitációjuk érdekében.
- Tégy Jót!® adománygyűjtő oldal üzemeltetése, fejlesztése.
- Gyógyítást végző intézmények, szervek támogatása.
- Élményterápiás foglalkozások szervezése, lebonyolítása.
- Segítő kutyát képző és alkalmazó szervezetként is való működés.

Miért ne segítsek és az elszakíthatatlan lánc esete…
Amikor először hallottam róla, akkor bevallom nem gondoltam volna, hogy majd „hegyeket fogok megmozgatni”, hogy valamilyen formában segíteni tudjak neki.
Nem adok, nem tudok, nem akarok…, adok!
Végignézve a képeket, és átfutva a sorokon – melyek a neten elém kerültek –, azt a sort, azt a pici kis részletet kerestem, mely felmentést adhat a lelkiismeretemnek, hogy miért NEM FOGOK SEGÍTENI.
Hiszen annyi rászoruló van a világon, hogy úgysem tudnék mindenkivel jót tenni, mert ez egyszerűen lehetetlen. Aztán megakadt a szemem valamin és bár ez nyilvánvalóan egy véletlen egybeesés, mégis olyan erős érzelmeket szabadított fel bennem, hogy azóta, egyszerűen nem tudok nem részt venni a segítő csapat munkájában.
Természetesen nem azt szeretném ezzel mondani, hogy ugyanúgy kell érezni, hanem azt, hogy úgy olvassuk el, úgy hallgassuk meg minden más rászoruló – történetét, hogy ne kifogásokat keressünk, hanem azt, hogy MIÉRT FOGUNK SEGÍTENI nekik.
Kell a happy end
Persze egyszerűbb lenne elzárkózni, tovább lapozni, és csak a jó, vidám, felszínes dolgokkal foglalkozni, de akkor a világ egy olyan hellyé válna, ahol csak a mozifilmekben van „happy end”, és nekünk, valódi embereknek nincs lehetőségünk, hogy valami jónak a részesei lehessünk.
Hogyan tudna egyetlen ember – akár én, akár Ön, akár Te – segíteni? Úgy gondolom, hogy rengeteg lehetőség van, és a legfontosabb, hogy a szándék megszülessen, hogy ma, holnap, és holnapután is fogok valamit tenni.

Add tovább
A „Tégy jót” (tegyjot.hu) oldalon van lehetőség adományozásra, de az elutalt pénznél fontosabbnak tartom a történeteket – ami valójában egy élet, és még épphogy elkezdődött – megmutassuk minél több embernek, mert én hiszek benne, hogy lehet az életben is happy end.
Talán lesznek olyanok, akik szintén késztetést éreznek majd, hogy többféle módon is segítsenek. Pénzzel, és főleg a segítő szándékú emberek láncával. Közhelyesen hangzik, de ettől még igaz, hogy az a legnagyobb erő bármilyen cél elérésében, ha a saját segítségünk mellé tudunk olyan embereket állítani, akik nem csak egyszeri segítséget nyújtanak, de igyekeznek további segítőket is bekapcsolni a láncba.
Mitől lenne éppen ez a lánc „elszakíthatatlan”? Ha elolvasva a történetet nem kibúvót keresünk, akkor könnyű lesz találni valamit, ami éppen nekem, nekünk, Neked, Önnek szól. Ami közös bennünk, ami megérint, ami úgy hat ránk, hogy fontossá válik a segítség, mert ettől jobb emberré válhatunk, és így a világ is jobb hellyé válik.
Amíg vannak (lesznek) olyan emberek, akik nem csak a tévéképernyőn keresztül képesek befogadni a történeteket – ahol nincs befolyásunk a szereplők sorsára –, addig ez a lánc elszakíthatatlan marad.
Nem lesz a világ leghosszabb lánca…
Talán nem is lesz igazán hosszú lánc… Éppen akkora lesz, amekkora a kis világát körbeéri, hiszen mi „láncszemek” tudjuk kitágítani számára a VILÁG lehetőségeit, a LEHETŐSÉGEK világát. Olyan dolgokét, amik számunkra természetesek. Hiszen mi tudunk járni, futni, hétköznapi életet élni…
Éppen ezért számomra ez egy megszakíthatatlan lánc. Ha legközelebb lehetőségem lesz segíteni, de úgy döntök, hogy én már eleget segítettem, és most már segítsenek mások, akkor rövidebb lesz a lánc, és kisebb világot fog körbeérni.
Én már nem tudom azt mondani sem Neki, sem az édesanyjának, de legfőképpen magamnak, hogy „Itt a vége. Hiába nem értük még el a célt, én kiszállok, nem érdekel tovább, a lánc nálam megszakad.”
Ismerd meg a történeteket és add tovább!
Miért pont Ő? Mert Ő érintett meg minket is, pont az Ő története. Neki most van szüksége segítségre. Sokan segítettek eddig is, hogy megvalósulhassan.
A módszer egyszerű: add tovább! A legkisebb is számít alapon, már 500 Ft-tal is támogathatod.
Kérünk, itt ne állj meg,
hanem kérd meg 3 ismerősödet, hogy tegyen jót!