Ez az írás nem a jól bevált szófordulatokat, lájkvadász címeket fogja taglalni, noha ez is egy fontos téma. Ha egy ételt szépen tálalunk, szívesebben elfogyasztja, aki elé tesszük, mint ha – legyen bármilyen finom is – csak elénk lökik a lábost.

Ennek ellenére úgy gondolom, a tartalom a „miről írjunk” kérdése sokkal fontosabb, mint a forma, azon egyszerű oknál fogva, hogy az könnyebben tanulható. Ráérünk csiszolni rajta, ha megvan a lényegi mondanivalónk, míg mondanivaló nélkül jóval nehezebb útnak indulni.

Mit tegyünk, ha egy „nemszeretem” területen tevékenykedünk? Ami a többség számára nem az az izgalmas téma, aminek már az említésére is felkapja a fejét?

Először is, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy kinek szól a termék?

A tartalom – általános, mindenki által használandó/használható, hétköznapi dologról van szó.

Például biztosítás. Nem kell hozzá semmilyen különleges preferencia, adottság, hogy szükségünk legyen a biztosításra. Ugyanakkor ez egy olyan téma, amit illik szidni vagy legalábbis bizalmatlanul kezelni. Ennek oka mindig a tudás hiánya, és az ebből fakadó csalódások a „becsaptak” érzése.

Tartalom az úr | cég & brand
Tartalom az úr | cég & brand

Sokat tehetünk, ha edukáljuk a közönségünket.

Azt azonban elérni, hogy valaki az értékes idejét, amíg futólag átgörgeti a facebookot megragadjuk egy biztosítós témával nem kis feladat.

  • Tegyük fel magunknak azt a kérdést, ami univerzális, és bármilyen témában elsüthető: mire kíváncsi a vásárlóm/ügyfelem?
  • Ha nem tudjuk, nem szégyen megkérdezni, vagy még inkább gyűjteni a kérdéseket, amelyekkel munkánk során nap mint nap találkozunk. Járjunk nyitott szemmel! (+1 tipp: ha a témánkkal kapcsolatosan egy ismerősünk megoszt egy bejegyzést, vagy sokan kedvelnek, hozzászólnak egy cikkhez/képhez, arra érdemes felfigyelnünk, mert sokakat érdekel.)

 

Egy már felépített közösségnél, de hogy jutok el odáig?

  • Írjunk a témánkhoz kapcsolódó érdekességeket (ne ami számunkra érdekes, hanem amit társaságban, sztorizgatás közben előadnánk pl. Tudod mi volt a világtörténelem első biztosítása? Tudod ki a legnagyobb értékre biztosított sportoló?)
  • A viccek mindig működnek! A fontos csak az, hogy ne szakadjunk el nagyon a témánktól.
  • Foglaljunk állást megosztó kérdésekben! Természetesen itt nem a politikára gondolok, hanem olyan – a témánkhoz kapcsolódó ügyekre, ahol van véleményünk, és azt meg tudjuk fogalmazni érthetően, logikusan, egyik felet sem sértve. Nem biztos, hogy mindenki egyet fog érteni velünk, de ezzel egy személyesebb kapocs alakul ki, mintha távolságtartással kezelnénk a szakmánk eseményeit.
  • Adjunk ötleteket, tanácsot! Például egy vízvezeték szerelő írhat arról, hogy hogyan növeljük meg a vezetékek élettartamát, mikor tudjuk, hogy megérett a cserére a rendszer stb. Ha olyan, hétköznapokban is használható ötleteket adunk, amik megkönnyítik a másik fél életét, hálás lesz érte.
Tartalom marketing | cég & brand
Tartalom marketing | cég & brand

Speciális, nem mindenkit érintő területen tevékenykedünk pl. Könyvelés

Szűrjük ki a célközönségünket! Ne akarjunk mindenkinek kommunikálni, hiszen nem lesz mindenki az ügyfelünk, elég ha azokra az emberekre koncentrálunk, akik azok.

Még azt is megtehetjük, hogy tovább szegmentáljuk a közönségünket, hiszen másra van szüksége egy katá-s vállalkozónak, mint egy zrt.-nek. Létrehozhatunk akár több facebook oldalt, vagy külön csoportokba irányítjuk a különböző érdeklődésű embereket, és így célzottan csak számukra fontos infókat adunk, olyasmi ez, mint régen a fórumok, ahol hihetetlen mennyiségű tudás gyűlt össze, nem utolsó sorban segítőkész emberek alkottak egy közösséget.

Tartalom | Cég & Brand
Tartalom | Cég & Brand

A témával kapcsolatban ugyanaz igaz itt is, mint a fent elmondottak, így érdemes építeni a közösségeket.

A hírlevelet, mint egy (szinte) ingyenes marketing eszközt se hagyjuk ki semmiképp, a saját feliratkozó lista egyrészt hatalmas érték, másrészt külön-külön csalival tudjuk megfogni a különböző érdeklődésű embereket, és ezzel két legyet ütünk egy csapásra. A feliratkozásukkal hihetetlenül értékes információhoz jutunk: az e-mail címén kívül megtudjuk azt is, hogy mire kíváncsi, így aztán célzottan azzal tudjuk bombázni. A mi oldalunkról hatékony, az ügyfél oldaláról pedig értékes, hogy nem kell böngésznie, ha valamire kíváncsi.

A lényege a tartalommarketingnek egy dolog: értéket adni az ügyfeleknek/vásárlóknak. Érték pedig az, ami számukra az. Ezzel tudunk csak hosszú távon elkötelezettséget építeni.