Jövő áprilistól egy ismert márkával kevesebb lesz a magyar távközlési piacon. 30 millió ügyfelet kiszolgáló Liberty Global több leányvállalatát felvásárolta a Vodafone. Így a magyar UPC ügyfelei új színt és új brandet kapnak. A UPC márka kevesebb mint egy éven belül teljesen el fog tűnni az országból.

A Vodafone elsődlegesen a mobil piacon, a UPC pedig a vezetékes piacon erős, ezért a szakértelem és a jelenlegi szolgáltatásportfólió jól kiegészítik egymást. A Vodafone ezzel nagyot nyer az érintett piacokon. Az erős mobilos portfóliója mellé szintén komoly vezetékes részt szerez, ezáltal máris a Telekom vetélytársa lesz.

Egy brand megszűnik | 1

Brandek harca

Érdekes versenyhelyzet kezdődhet, hiszen kábeles fronton erősített a DIGI is az Invitel lakossági üzletágának felvásárlásával, valamint ott a Telekom, amely eddig sok szempontból versenytárs nélkül uralkodhatott a mobilos, vezetékes és tévés kombinált csomagokkal. Eddig a Magyar Telekom volt képes mind vezetékes, mind mobil szolgáltatásokkal az ügyféligényeket egyidejűleg kiszolgálni. A felhasználóknak örülhetnek, jót tehet ez a verseny. Rákényszeríti majd a szolgáltatókat a még jobb árak és egymást túllicitáló szolgáltatások bevezetésére.

Forrong a piac

Több fontos tranzakció is történt az elmúlt időszakban a hazai távközlési piacon.

  • A Digi bejelentette, hogy 43 milliárd forintért megvásárolja az Invitel lakossági és kisvállalati üzletágát, ami nem zökkenőmentesen zajlik.
  • Mobilszolgáltató lett a Digi,
  • új tulajdonosnál a magyar Telenor,
  • 4iG megvásárolja a hazai IT-piac egyik legnagyobb vállalatát,
  • a több szegmensben is piacvezető T-Systemset,
  • fontos távközlési eseménye lesz az a frekvenciaaukció.

A Vodafone részesedése megugrik a magyar távközlési piacon. A társaság közleménye szerint így alakulhatnak a számaik: mobilszolgáltatásban 25 %, vezetékes szélessávban 24, tévészolgáltatásban 19 %.

Több szempont szerint is érdemes figyelni a helyzetet. Jelentős ellenfelei lesznek a Telekomnak, mert  hazánkban a piac felét uralja. Ezzel nehéz versenyezni, de a második helyért is  közdelem folyik. A Digi és az Invitel  összeolvadással, nagyobb részesedéssel rendelkezik a vezetékes szolgáltatások piacán. A Diginek ráadásul mobilszolgáltatói licence is van, nagy erőkkel építik a hálózatukat.  

Amikor egy brand beolvad

A piros és a kék egyesülése nagy előnyöket biztosít, de emellett nagy kihívás elé állítja a munkatársakat, az alvállalkozókat is. Az integrációs folyamat két ilyen, jelentős ügyfélbázissal rendelkező szolgáltatónál mind a humán erőforrást, mint az informatikai háttér-üzemeltetést keményen próbára teszi majd, emellett rengeteg pénzbe is kerülhet.