A fejlődés az élet mozgatórugója, megkerülhetetlen törvény, elég csak az evolúcióra gondolnunk: ami nem hasznos tulajdonság, az kiszelektálódik.
Így van ez az egyes emberi életekben, sorsokban is. Időről-időre mindannyian elérkezünk egyik másik területen ahhoz a ponthoz, hogy változtatni kell.

Élet, lépésről lépésre
Először finoman, belső hangként szólal meg, amire ha nem fordítunk figyelmet, egyre erősebb jelzésekkel találjuk szembe magunkat. Változásra, változtatásra, fejlődésre van szükségünk!
Tudatosul bennünk, és ilyenkor jönnek a fogadalmak. Általában valamilyen jeles naphoz kötődően (január 1. vagy a születésnapunk) megjelenik egy erős elhatározás, változtatni fogok! És a fogadalom pillanatában szentül hisszük, így is lesz.

Közeleg a fogadalmak ideje
Akkor mégis mi hiányzik ahhoz, hogy az év 365 napján tegyünk érte?
Először is valódi, belső motiváció. Amit nagyon könnyű összekeverni a társadalmi elvárások által érkező nyomással. Azzal, hogy milyennek is kellene lennem. Hogyan kellene kinéznem, miket kellene elérnem ahhoz, hogy elégedett legyek magammal?
A külső kényszer ugyanakkor hiába néz ki ugyanúgy álruhában, mint a belső motiváció, nem hajt minket ugyanúgy előre, mint amit valóban magunkért szeretnénk elérni.
Azért tudom ezeket így kijelenteni, mert én magam is végigmentem ezen az úton. 27 éven keresztül mindent megtettem azért, hogy olyan legyek, mint a szabvány, ami a legtöbb normába beleillik. A gyermekem kapcsán döbbentem rá 27 évesen, hogy van olyan hendikeppem, ami miatt más vagyok, mint az átlag.
Hogy az egyes helyzetekhez másképpen kell alkalmazkodnom, másképp működnöm. Ez a felismerés volt, ami segített „újrahuzalozni” az életemet akkor, amikor mások már megszilárdítják az addig működő dolgaikat. Megtanultam elfogadni magamat, és ez alapjaiban változtatott meg mindent. Aki átélte már ezt, tudja, miről beszélek. Hatások hatnak mindenre, nem csak egy-egy részére.

Ezek a felismerések sebezhetővé teszik ugyan az embert, de a „hibáink” belátása, önmagunk megismerése az egyetlen út egy valódi, teljes élethez, ami a mi értékrendünk szerint való mások elvárásai helyett.
Nap, mint nap – életre fel
Ha ennek tudatában vagyunk, már nem is kell várnunk valami „nagy napra”, hiszen nem azon a napon múlik, sikerrel járunk-e fogadalmunkban, hanem csakis azon, képesek vagyunk-e minden nap tenni érte. Igen, már ma is.
Nem mondom, hogy minden nap 100%-osan fogjuk teljesíteni, amit kitűztünk. Hogy sosem fordulhat elő, hogy körülményeink hatására levesszük a szemünket a célról. Emberek vagyunk, nem tökéletesek 🙂
A különbség mégis azok között, akik elérik, amire vágynak és akik csak álmodoznak az, hogy ha letértünk is az útról egy időre, visszatérünk oda, amint lehet. Egy rossz időszak, eltérítő körülmények miatt nem engedjük el, adjuk fel, amit kitűztünk, mert tudjuk, csak egy állomás, ahol vagyunk, egy megálló.
10 pontos
Az eredményeket mindenki saját magán tapasztalhatja meg. Miért lehet akkor mégis, hogy fogadalmaink mellékvágányra futnak, miközben felmérések is mutatják, hogy álmainkra, céljainkra nap mint nap gondolunk, vágyunk rájuk?
Az út lehet girbe-gurba, tekervényes útvonal és lehet egy szép egyenesnek tűnő út is, ahol láthatóak azok a mérföldkövek, amelyek számítanak a szülőknek, a környezetnek, a munkahelynek és nekünk.
Alapvető készségeink, kompetenciáink, jellembéli kvalitásunk, erősségeink, gyengeségeink, lehetőségeink és élethelyzetünk szövevényes kombinációja adja ki a képletet, az adott napra vonatkozóan. Olyan, mint egy lottósorsolás, ez dönti el, hogy reggel milyen napunk lesz. És ez fogja befolyásolni a vágyainkat, döntéseinket vagy éppen a lehetőségeinket.
- Ha már megfogalmaztuk a problémát, megtettük az első lépést. Nem az a baj, ha küzdünk valamivel, hanem az, ha nem valljuk be és teszünk meg mindent a megoldásért.
- Döntésre is szükség van. Sok esetben nem egyszer, hanem minden nap meg kell hozni ugyanazt a döntést. A vágyak mit sem érnek, ha nem követi őket konkrét cselekvés. A döntésünk, a célba vetett hitünk pedig az iránytű, ami mutatja az utat, ha nem tudjuk merre menjünk az elágazásnál.
- Ne akarj mindent egyszerre! Ugyan szép dolog, ha buzog benned a tenni akarás, mégis inkább életed egy-egy területét tedd helyre egyszerre hatékonyan és amennyire lehet, gyorsan haladva, minthogy szétforgácsolódj, kudarc érjen emiatt. Reális és teljesíthető célokat tűzz ki!
- Ha megfogalmaztad, mit szeretnél elérni írd le! Már ezzel rengeteget tettél magadért, arról nem is beszélve, hogy vissza tudod nézni később, számodra is mankó lehet, amit egyszer leírtál!
- A konkrét célokra bontás is sokat segít! Le akarok szokni a dohányzásról? Jól hangzik, de még jobban, önmagunk számára ellenőrizhetően, ha elhatározzuk, mikor mennyivel csökkentjük a napi mennyiséget. Szedd szét az egészet. Amit kijelöltünk magunknak, abban pedig tartsunk ki!
- Kitartásra és konkrét útra van szükségünk, hogy a legmagasabb szinten megoldjuk, ami nyugtalanít, és végül elégedetten dőlhessünk hátra. Az önismeret a titok, amit nap mint nap gyakorolni kell. Ha nem állunk jól vele, akkor érezzük azt, hogy más problémáját milyen egyszerűen megoldanánk, miközben a magunkéban nem látjuk a fától az erdőt. És tisztán látjuk, mi az az útmutatás, ami segít nekünk, érdemes megfogadnunk.
- Nem szépítem, egy jó nagy adag türelemre is szükséged lesz. Szakértők szerint ugyanis egy új szokás kialakításához 21 napra van szükség. Ha eddig kitartottál, jó esélyed van rá, hogy 6 hónap alatt a személyiséged részévé tedd a változást. Mindig csak egy nappal csináld tovább következetesen, ez nem engedi, hogy visszatérj a „kényelmeshez”, ami nem vezet sehová.
- Lásd magad reálisan, ne becsüld se alul, se túl magad, egyik sem visz előre. Legtöbbünknek ez a legnehezebb, hidd el. Légy igazságos magaddal, vagy vonj be objektív külső segítséget, hogy tükröt kapj, hol is tartasz.

9. Olyan emberek társaságát keresd, akik építenek és itt nem a vak dicséretekre gondolunk. Hiteles, téged erősítő emberek, akik felfelé húznak és akik mellett gyorsabban, könnyebben átlendülsz a nehézségeken.
10. A jutalom elmaradhatatlan, ismerd el a saját teljesítményedet úgy, mintha a legjobb barátodé lenne. Ezzel pedig további sikereknek nyitsz utat az életedben.
Ha szeretnél gyorsabban, hatékonyabban haladni ezen az úton, itt a segítség: